Hírek

Hírek

Bizonyára ismerős az érzés, amikor egy kitűnő kezdeményezésről hallva az embernek az az érzése támad: „ehhez nekem is csatlakoznom kell!” Nincs ez másként egy cég esetében sem, éppen ezért a Zenit Kft. most teljes mellszélességgel – és egy értékes nyereménnyel – áll oda a Bringázz a munkába! akció következő, szeptemberi szakasza mellé.
 
A kampány célja minél többeket ösztönözni arra, hogy, ha tehetik, kerékpárral járjanak dolgozni. Ennek előnyeit jól ismerjük, a korábbi hasonló akciók pedig kiválóan be is bizonyították azokat. Májusban például több mint 1700 vállalat mintegy 5300 dolgozója csatlakozott, akik az erre a célra létrejött applikáción keresztül összesen csaknem félmillió kilométert gyűjtöttek össze. Ezzel a számítások szerint együttesen 8,7 millió kalóriát égettek el, 70 millió forintot spóroltak, valamint – és talán ez a legfontosabb – 77 ezer kilogramm CO2 kibocsátásától óvták meg a bolygót.
A szervezők a sikerre való tekintettel nem is akartak sokat várni a következő alkalomra, így szeptember 9. és 22. között ismét „közös” munkába való bringázásra hívnak mindenkit. Az akció végén a résztvevők között kisorsolásra kerülő értékes nyeremények sorában pedig ezúttal ott lesz a Zenit Kft. által felajánlott kerékpártámasz is!
 
Bízunk benne, hogy a kampány hatására még több munkahelyen ismerik fel, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével ők is rengeteget tehetnek a bringázás térhódításáért.
 
Éppen ezért azoknak sem kell elkeseredniük, akiknek nem kedvez majd a szerencse, hiszen webáruházunkból beszerezhetik a szükséges eszközöket a kengyeles kerékpártárolóinktól egészen a fedett változatokig.
 
További információért forduljon hozzánk bizalommal:
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Tovább

Miközben Magyarországon érezhetően megmozdult valami a kerékpározás terén, a „hátország” nem mindig tud lépést tartani a kétkerekűek gyors térhódításával. Sok helyütt például egyelőre a biciklik megfelelő elhelyezése is gondot jelent. Ha néhányan már fontolgatják, hogy orvosolják a problémát, reméljük most meghirdetett akciónk jelentik majd a végső lökést: Júliustól ajándék bringástáskát adunk minden kengyeles kerékpártároló mellé!
 
Kengyeles kerékpártárolóink népszerűek az önkormányzatok, cégek, üzletek, vendéglátó egységek körében, hiszen nemcsak könnyen telepíthetőek, de a széles méretválasztéknak hála, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Legyen az 1 vagy akár 12 férőhelyes változat, minden termékünk segít a rendelkezésre álló területet a lehető legjobban kihasználni.
 
Stabil szerkezetüknek köszönhetően biztos támaszt nyújtanak a kerékpároknak, miközben ellenállnak az időjárásnak és az esetleges rongálásoknak is. Kialakításuk révén pedig a legkülönfélébb méretű és típusú kerékpárban sem okoznak kárt. Természetesen a telepítés a szakszerűségében igény esetén a Zenit Kft. szakértő munkatársai is örömmel segítenek.
 
Az előnyök sorát még hosszasan tudnánk sorolni, azonban most már ideje rátérni az ajándékra. Aki most rendeli meg valamely kengyeles kerékpártárolónkat, egy stílszerű bringás ajándékkal lepjük meg, méghozzá egy praktikus biciklistáskával. A cégünk logójával ellátott, fekete, poliészter táska könnyen rögzíthető a kerékpárra, segítségével pedig számos fontos tárgyat magunkkal vihetünk a tekerésre. Ajándékunk többek közt hálós oldalzsebekkel, levehető, átlátszó tároló résszel és fényvisszaverő csíkokkal is rendelkezik.
 
Ha nem akar róla lemaradni, rendeljen gyorsan, hiszen az akció csak a készlet erejéig érvényes!
 
További információkért forduljon kollégánkhoz az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Tovább

Webáruházunkból rendelni eddig is a legegyszerűbb és legkényelmesebb módja volt a szükséges logisztikai eszközök beszerzésének, most pedig még a kiszállítás költségét is átvállaljuk Öntől!
 
Amennyiben ugyanis a webáruházon keresztül leadott rendelés nettó értéke meghaladja a 100.000 forintot, a szállítási költséget elengedjük. A lehetőséggel ráadásul az akció ideje alatt akár többször is élhet bármely cég vagy magánszemély, vagyis minden alkalommal, amikor a rendelés 100 ezer forint feletti, jár az ingyenes kiszállítás.
 
Az ajánlat természetesen mindegyik termékünkre érvényes, az említett összeget pedig tetszőleges számú tétel kiválasztásával is elérhetik. Válogasson tehát kedvére többek közt állvány- és polcrendszereink, szállítóeszközeink, kerékpártárolóink, hulladékgyűjtőink vagy épp használt raktártechnikai termékeink között, érje el a bűvös határt, és spóroljon a költségeken!
 
Az ingyenes házhozszállítás kizárólag Magyarország területén érvényes. Az Általános Szerződési Feltételek az alábbi linken megtekinthetők: http://www.zenitkft.hu/aszf

További információkért a ZENIT Kft. vevőszolgálata a 06 1/430-8290 telefonszámon és a vevoszolgalat@zenitkft.hue-mail címen érhető el.

Tovább

Örömmel látjuk, hogy a nyár beköszöntével egyre többen és többen szereznek be kerékpártámaszokat, gondolva a dolgozóikra, vendégeikre. És miközben már 1db ilyen is nagy segítség lehet azoknak a bringásoknak, akik korábban hosszasan keresgélték a biciklijük kikötésére alkalmas helyeket, a kétkerekűek „invázióját” látva érdemes akár több férőhelyet is kialakítani.
 
Hogy ehhez mi is hozzátegyük a magunkét, akciót hirdetünk 1000 mm hosszúságú, lecsavarozható támaszkengyeleinkre, amelynek keretében minden 3 darabos csomagból 1-etajándékba adunk. A kedvezményes ár tehát így 49,707 Ft + ÁFA.
 
A Trust 21 típusú terméket úgy tervezték meg, hogy ahhoz bármilyen típusú és nagyságú kerékpár rögzíthető legyen. Az U-alakú, 800 mm magas, 48 mm átmérőjű keret galvanizált, korrózióálló acélból készült, ami nemcsak a lopások ellen nyújt biztonságot, de jól ellenáll a káros hatásoknak és az esetleges rongálásoknak is.
 
Az erős, stabil konstrukció talapzata dübelezhető, így használata során nem kell tartani a kellemetlen balesetektől. Természetesen munkatársaink a szakszerű telepítést is vállalják az ország minden pontján.
 
Az akció a készlet erejéig tart!
 
További információért keresse kollégánkat az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu

Tovább

Idén 13. alkalommal rendezték meg a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Nemzetközi Konferenciáját, amely a Zenit Kft.-t is a támogatóinak sorában tudhatta. Nem is véletlenül, hiszen a május 15-17-ig Visegrádon tartott esemény mottója: „ahol a logisztika elitje találkozik”, azaz természetes volt, hogy cégünknek is ott a helye.
A rendezvénynek pedig ezúttal nemcsak a mottója, de a címe is sokat mondó volt: LogisztikaSOK.0. Ezek után nem meglepő, hogy ezúttal többek közt olyan, egyre fontosabbá váló témák kerültek napirendre, mint a robotizáció, a digitalizáció vagy épp az erőforrás optimalizálás.
A konferenciát felvezető kerekasztal beszélgetés legnagyobb kérdései azok voltak, hogyan fér majd meg egymás mellett a közeljövőben ember és robot, hogyan alakíthatja át környezetünket a robotika, és 10-20-30 év múlva egyáltalán szükség lesz-e logisztikai vezetőkre? A Coca-Cola vállalat munkatársa például elárulta, a cége több országban is olyan automatizált raktárral dolgozik, ahol gyakorlatilag nincs ember, csak egy technikus, aki a robotikát irányítja, beállítja.
Az ezt követő plenáris szekción is számos multinacionális cég szakmai vezetője ismertette innovatív megoldásaikat, majd következtek a délutáni workshopok, amelyek megújult formában, három téma köré épültek. Ezek a HR-transzformáció (azaz, hogy a digitalizáció milyen hatással bír a HR területére), valamint a logisztika és az úgynevezett Ipar 4.0 voltak.
A rendezvény záró napján elsőként „a jövő logisztikusai” léptek színre, vagyis azok a felsőoktatásban részt vevő hallgatók prezentálták esettanulmányaikat, akik  A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által immár hatodik alkalommal meghirdetett országos logisztikai csapatbajnokságon az első négy helyezett között végeztek.
Az eseményen végül két ismert személyiség is izgalmas, a jelenlévő cégvezetők számára is hasznos tanulságokkal szolgáló előadást tartott. Krizsó Szilvia riporter, műsorvezető motivációs tanácsokkal látta el a hallgatóságot, míg Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója kötetlen hangulatú előadás során mesélte el eddigi életútját, személyes és szakmai történeteit, tapasztalatait.

A szervezők és a résztvevők által is egyöntetűen sikeresnek ítélt konferencia hagyománya minden bizonnyal folytatódik, a Zenit Kft. pedig a jövőben is teljes mellszélességgel áll majd a nívós szakmai rendezvény mellé.

Tovább

Kerékpártámaszok a Magyar Kerékpárosklub ajánlásával
 
Egészséges, olcsó és környezetbarát. Csak néhány a kerékpározás vitathatatlan előnyei közül, amelyet évről évre egyre többen ismernek fel idehaza is, és pattannak nyeregbe, legyen szó munkába járásról, túrázásról vagy csak a napi könnyű testmozgásról. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mostanság egyre többet hallani a bringázást népszerűsítő programokról, illetve az ezzel kapcsolatos fejlesztésekről, hamarosan tovább nőhet a kétkerekűek aránya a hazai utakon.
 
A várható robbanással pedig a „hátországnak” is lépést kell tartania. Sokakat már jelenleg is az tart vissza a kerékpárral való közlekedéstől, hogy nincs elegendő olyan hely, ahol nyugodt szívvel otthagyhatják a biciklijüket. A munkahelyeknek, vendéglátó egységeknek ezért érdemes lehet kerékpártámaszokat beszerezni, amelyeket a Zenit Kft. webáruházában is széles választékban megtalálnak.
 
Az ideális eszköz kiválasztása persze nem könnyű feladat. A Magyar Kerékpárosklub szakmai anyagában például nem kevesebb, mint 12 követelményt sorolnak fel, amelyeknek egy jó támasznak meg kell felelnie. Ezek között szerepel többek közt, hogy az adott támaszhoz bármilyen típusú és különböző kiegészítővel ellátott kerékpár is rögzíthető legyen, a használata legyen egyszerű, gyors, kényelmes, és nem utolsó sorban álljon stabil alapokon, ne engedje feldőlni a kerékpárt.
 
Szerencsére cégünk termékei a szóba jöhető összes szempontnak megfelelnek, sőt, a hagyományos változatú, illetve a Galaxy típusú támaszainkat kimondottan preferálják a szakértők. Annak érdekében pedig, hogy a megvásárolt eszközök tényleg a lehető legtökéletesebben szolgálják a kerékpárosokat, a Zenit Kft. szakembergárdája a támaszok telepítését is vállalja országszerte.
 
Ha felkeltettük az érdeklődését, de egy amolyan utolsó lökésre még szüksége van, ezúton jelezzük, hogy a Magyar Kerékpárosklub tagjai 10% kedvezményben részesülhetnek a kerékpártároló állványok és támaszok anyagárából, illetve a telepítés költségéből.
 
További információért forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeken:
Telefonszám: +36 27 200 670, +36 1 430 8290, +36 1 299 0269

Email: info@zenitkft.hu

Tovább